Otthon vasárnap délutáni rendszer foglalatosságom volt A FOCI régi bármadasosokkal.
Azóta csak, ha véletlenül hazatévedünk és nem marad el és ráérek, akkor megyek el/le.
Ez mondjuk kétszer fordult elő amióta Németországban vagyunk, azaz március óta...
Folyamatosan kerestem a lehetőséget, hogy itt is hozzájussak egy kis testedzéshez - ez jól hangzik, de kb. annyit jelent, hogy Virág megkérdezte, mikor megyek már el valahova focizni.
Foci helyett uszogatás volt a közeli élményfürdőben.
Az is jó volt, de mégsem az a csapatsport.
Kedden aztán megtört a jég: közel négyhónapi tétlenség után újra edzésbe álltam, bár a körülmények különbözőek, a fíling a régi.
Tudni kell azt, hogy a németek nagyon szeretnek Verein-elni (egylet, gárda, klub), van itt mindenféle Verein a kertépítőtől a testépítőig, én ez utóbbi típusú közül a közeli, kies wippingeni sportklubbal kerültem közelebbi kapcsolatba.
Wippingenről már írtam, Virág itt próbálkozott lőni a helyi öregfiúk lövészegyletében, de két alkalom után feladta.
Most rajtam a sor.
Wernerrel kedden átmentünk megnézni a fiúkat.
25-55-ig, szóval van akinél gyorsabb vagyok és vannak nálam gyorsabbak is.
Ja, és nagypálya.
Szépen lenyírva.
Mint Wimbledonban.
Mondjuk az nem focipálya.
Akkor, mint az Old Trafford-on.
Egyetemista korom óta nem játszottam nagypályán.
Akkor is inkább csak salakoson.
El is felejtettem, hogy a pálya csak a tévében tűni kicsinek, ha az ember elkezd rajta futkorászni, egyre nagyobb és nagyobb...
Merthogy futkorászhattam is.
Egyelőre sima talpú cipőben, ami alkonyatkor szinte használhatatlan.
Taknyoltam is egykettőre.
Előtte azonban még rúgtam egy gólt.
A végén kikaptunk 8-3-ra.
De nem baj!
(Vettem stoplist!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése