2009. július 19., vasárnap

Tűzijáték light

Nagy ünnepek vannak mostanság mifelénk.
A népek már a második hétvégén löködik egymást a vízbe csónakokról: Ulm és a szemközti Neu-Ulm színeiben.
Közben kitört a Volkfest is, hatalmas vurstlit állítottak fel a városszéli parkban.
Hangos zene, dodzsem, óriáskerék, céllövölde.
Tegnap mi is kipróbáltuk az első kettőt.
Jókat ütköztünk a helyiekkel.
Szép volt felülről a park és a templomok. Bár kicsit parás volt, amikor megállt a kerék, mi fent, közben hintáztak a kis gondolák. De túléltük.
Mondjuk, utána Dávidnak már nem sok kedve volt másra felülni.


De nem baj :)
Sétáltunk még egyet, aztán be a városba a Dunához.
Azt ígérték lesz tűzijáték és víziszerenád.
Mi, a pesti lövöldözéshez szokott magyarok nagyot néztünk, amikor negyed 11 körül (amikor odaértünk, fél tízkor még szépen alkonyodott) elkezdték lőni a rakétákat.
Akkor már jó ideje ott ültünk a folyócska:) partján és néztük a kivilágított hajókat árral szemben úszni.
Jöttek még rendőrmotorosok, a parton kb. 50 ezer ember sörözve, borozva, fázva (kb. 12 fok volt, ez itt a nyár?).
Aztán jött a szenzáció.
Pont előlünk lőtték föl a rakétákat.
Mind a tízet!
Hát szép volt csak kicsit alacsony, meg rövid...
Ami viszont utána jött az nagyon romantikus volt - gondolom inkább ez érdekelte az ulmi polgárságot.
8000 mécses, piros és sárga, úszott le a Dunán, közben az uszályról szólt a Kék Duna keringő.
Na, ez legalább érdekes volt.


Kár, hogy Dávidot ez már annyira nem hatotta meg.
De nem baj :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

eXTReMe Tracker